A 3 legnagyobb hiba, amit a levendula gondozásánál elkövethetünk

A 3 legnagyobb hiba, amit a levendula gondozásánál elkövethetünk

Ne hagyjuk elöregedni!

Szemet gyönyörködtető a levendula lila virágözöne, de ha azt szeretnénk, hogy sokáig egészséges és gazdagon virágzó maradjon a bokrunk, érdemes megfogadni néhány tanácsot. Ha elkerüljük a leggyakoribb hibákat, akkor a levendulánk viszonylag igénytelenül fejlődik és sokáig megörvendeztet bennünket.

Íme a 3 leggyakoribb hiba:

1. Rosszul vagy egyáltalán nem metsszük

A levendulát rendszeresen metszenünk kell. ha ez éveken át elmarad, alulról felkopaszodik, formáját veszti. Amikor elöregszik a kis bokor, már nem tudjuk ezt korrigálni, a fás részekről alig hajtanak ki új hajtások és a virágok száma is csökken.

Rögtön a virágzás után, augusztus végén vágjuk vissza a hajtásokat kb. harmadukkal megrövidítve. Tavasszal, amint melegszik az idő és már nem várható fagy, metsszük ismét harmadukra a hajtásokat, ügyelve arra, hogy hagyjunk egy darabka leveles hajtást is, ne vágjunk a fás részbe.

levendula gondozasanal harom hiba 03

2. Rossz helyre ültetjük a növényt

Már az ültetés előtt legyünk körültekintőek, ha árnyékos helyre kerül a levendula, biztos senyvedni fog. Napos, meleg helyre ültessük, széltől védve; a túl nedves és tápanyagban dús talaj ahhoz is hozzájárul, hogy érzékenyebb lesz a növény a fagyra. Ha öntözzük: a kevesebb több! Ideális számára a meszes talaj vagy az ásványi közeg. A talaj legyen tápanyagban szegény, jó vízelvező képességű, mivel a növény a nedvességre érzékenyen reagál. Kerüljük el a pangó vizet, ami különösen télen, a cserepes levendulánál okozhat gondot. Kötöttebb talajokba homokot, kavicsot kell bedolgozni.

levendula gondozasanal harom hiba 02

3. Azt gondoljuk, hogy trágyázásra van szüksége

A levendulának nem tesz jót a kiegészítő trágyázás, éppen ellenkezőleg: ha túl sok tápanyagot kap, természetellenesen dúsul, ellustul, alig hoz virágot és elveszti az ellenálló képességét, stabilitását. Ezért kerüljük a műtrágya, tápoldatok adagolását!

Korábban írtunk róla:

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR