Üdítő a virágosan édes, illatos levendulaszörp

Üdítő a virágosan édes, illatos levendulaszörp

A szezon slágere.

A már-már ellenállhatatlanul virágba borult levendulabokrok és -mezők nem csak a beporzó rovarokat, de bennünket, embereket is vonzanak. Az itthon is egyre közkedveltebb levendulát immár nem csak kényesebb, gyapjúruháink molyok elleni védelmekor használjuk, hanem szépségünk ápolásakor vagy akár a konyhában is.

Szerencsések vagyunk, ha otthonunkban, legalább a balkonon van lehetőségünk pár tő nevelésére, hiszen már ennyi is elegendő lehet, hogy akkora mennyiségű illatos virághoz jussunk, melyet érdemes feldolgozni.

levendulaszorp viragosan edes 05

A következőkben a levendulaszörp vagy -szirup elkészítését mutatjuk be, melyhez olyanok is bátran hozzáfoghatnak, akik kevésbé gyakorlottak a konyhában.

Amire szükség lesz:

  • 1 közepes bögrényi (csésze) levendulavirág
  • 2 db ehető héjú vagy biocitrom
  • 1,5 kg cukor
  • 2 l víz
  • zárható üvegek

Így készül:

A levendulavirágokat alaposan megmossuk, majd átvizsgáljuk, ügyelve arra, hogy ne maradjon rajtuk semmi, ami nem odavaló (apróbb rovarok stb.). Egy közepes edénybe tesszük a virágokat, a cukrot, az egyik citromot felkarikázva, a másik levét pedig belefacsarjuk. Az egészet felöntjük vízzel és lefedve forrásig melegítjük. Amikor elkezd forrni, elzárjuk, és fedő alatt hagyjuk lassan kihűlni, 8-10 órán át ázni. Ezt követően leszűrjük és a levet újra feltesszük főni. Forrást követően tiszta üvegekbe töltjük. Miután kihűlt, hűvös helyen tároljuk.

levendulaszorp viragosan edes 02

levendulaszorp viragosan edes 03

Az eredmény egy enyhén rózsaszínes, kellemesen virágos, de közben – a citromnak köszönhetően – kissé fanyar szirup lesz, mely vízzel hígítva vagy limonádékhoz adva egyaránt kellemesen frissít a nyári melegben. (Ha marad belőle hűvösebb időszakra is, a teánkat is ízesíthetjük vele.)

levendulaszorp viragosan edes 04

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR