A baracklekvár készülhet sütőben is

A baracklekvár készülhet sütőben is

Gyorsan, egyszerűen, hosszas kevergetés nélkül.

Lekvárt sütőben sütni nem új keletű, többnyire a szilva befőzése kapcsán találkozhatunk ezzel a módszerrel. Kényelmes, egyszerű megoldás, hiszen nem kell a tűzhely mellett állva gyümölcsöt kevergetni, a lekvár szinte magától elkészül.

Máhli Andrea ezúttal sárgabaracklekvárt készített sütőben, a következőkben Andreától tudhatjuk meg, hogy pontosan hogyan.

baracklekvar keszulhet sutoben is 02

"Idén kezdtem baracklekvárt sütőben sütni, mert egy csoportban láttam, hogy nem csak a szilvát lehet így csinálni.

Hozzávalók

  • barack
  • víz a mosáshoz
  • turmixgép
  • egy kevés citromlé
  • kevés ecet az edény kikenéséhez
  • edény, amiben sütöm

Így készül

A barackot többször megmostam vízben. Utána a sérült részeket eltávolítottam és kimagoztam. Turmixgéppel összeturmixoltam és beletettem a citromlevet. Ecettel kikent lábasba raktam.

Közben előmelegítettem a sütőt 250 fokra. Betettem a sütőbe, és amíg fel nem habosodott, alul-felül sütéssel sütöttem. Az elején többször kell figyelni, hogy a hab ne süljön, vagyis ne égjen meg.

Ha a hab csökken, leveszem csak alul sütésre és 200 fokra. Időközönként megkevergetem.

Ha elérte a kellő sűrűséget, beleteszem a cukrot ízlés szerint és tovább sütöm csak egy kicsit, hogy ne karamellizálódjon a cukor.

Ha elolvadt a cukor, kiveszem és mehet az üvegekbe. A tetejére nátrium-benzoátot teszek. Ráteszem a kupakot az üvegre és száraz dunsztba rakom, amíg teljesen ki nem hűl. Utána mehet a végleges helyére.

baracklekvar keszulhet sutoben is 03

Amire figyelni kell, hogy ne csak egy adag vízben legyen megmosva, hanem legalább 3-4 alkalommal. Ha hibás valahol a barack, azt ki kell vágni. Az összeturmixolt barackba kell tenni a citromlevet. Az edényt jól ki kell kenni ecettel, mert akkor nem ég oda. Mivel a tetejére egy kis nátrium-benzoátot teszek, így sokáig eláll."

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR