Réti iszalag: a természetes szépség, amit meg kell védeni

Réti iszalag: a természetes szépség, amit meg kell védeni

Ártéri és hegyi rétek szépséges virága, a kerti futó klemátiszok rokona, ami nálunk még él, de a szomszédoknál már kipusztult.


A réti iszalag (Clematis integrifolia) a boglárkafélék családjába tartozó, eurázsiai származású, fél méter magasságú, lágyszárú és évelő növény. A “Clematis” tudományos nemzetségnév kacsosat, kacsokkal kapaszkodót jelent, ami illik a rokonságra, az erdei és kerti klemátiszok többségére, de erre a fajra nem, a réti iszalag a saját lábán áll, nem liánnövény. Az iszalag magyar név szláv eredetű, bár mi belehalljuk a szalag szót, és rögtön egy hajlékony kúszónövényre gondolunk, ami általában így van, de ebben az esetben nem stimmel. Az “integrifolia” (éplevelű) fajnév viszont nagyon is jellemző, ennek a fajnak egyszerű levelei vannak, szemben a nemzetségben általános összetett levelekkel.

Szépséges virág a nedves réten

Számomra tipikus látvány, ahogy májusban a még csak arasznyi gyepből a Tisza és a Duna árterein kiemelkednek a sötétzöld levelű és kék vagy lila virágú bokrocskák, amelyeket tucatnyi egyenesen álló hajtás alkot. A szár szőrös, a levelek ülők, párosával keresztben átellenesen, majdnem vízszintesen állnak. A csónakszerűen öblös, lándzsás vagy tojásdad levelek a fonák erein és az éleken pillásak. A többnyire magányosan csúcsálló virágbimbók a teljes kifejlődésig a két legfelső, függőlegesen álló levél öblébe zártak. A kinyílt virág hosszú kocsányon bókol, a lepelcimpák csavarodottak, a fonákuk hosszanti bordás, a bordák szőrösek. A porzók és a termők gyapjasak. A megnyúló bibékből lesznek az aszmagtermések repítőszőrei.

Úgy védjük, hogy körülkaszáljuk

A réti iszalag ma még gyakori a hazai nedves réteken, de a Fertő tó környékén és Burgenlandban már kipusztult. Magyarországon védett növény, a legfontosabb, amit tehetnénk érte, az a kései vagy a körülkaszálás. Frissen vágva úgysem etethető, mert a legtöbb boglárkaféléhez hasonlóan mérgező növény. A lekaszált növények képesek a nyárutói vagy őszi másodvirágzásra, de ilyenkor már kicsi a valószínűsége a szaporodáshoz szükséges termések beérésének.

reti iszalag 02
Réti iszalag ártéri habitusa

reti iszalag 03
Réti iszalag keresztben átellenes levelei

reti iszalag 04
Réti iszalag még levelekbe zárt bimbói

reti iszalag 05
Réti iszalag levélöbölből nyíló virága

reti iszalag 06
Réti iszalag bókoló virágai

reti iszalag 07
Réti iszalag bordás lepelcimpái

reti iszalag 08
Réti iszalag csavarodott lepelcimpái

reti iszalag 09
Réti iszalag gyapjas virágbelsője

reti iszalag 10
Réti iszalag repítőszőrös termései

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR