Ha kihúztad, edd is meg! Főzelék alapanyaga lehet a kövér porcsin

Ha kihúztad, edd is meg! Főzelék alapanyaga lehet a kövér porcsin

Sokfelé előfordul.

A kövér porcsin (Portulaca oleracea)  felhasználására több recept is található, népszerű a belőle készített savanyúság. Salátafőzelék mintájára azonban Szűcs Péter  konyhájában porcsinfőzelék főtt a kertben kiszedett kövér porcsinból. A következőkben Pétertől tudhatjuk meg a részleteket:

"Igazából a Facebook-poszt az első ilyen főzelék alkalmából készült, de kósza híreket hallottam már, hogy nem ördögtől való ötlet. Jómagam azért gondoltam erre, mert a szóban forgó Facebook-csoportban rákezdtem, hogy a kigyomlált növényeket használhatom-e talajtakarás céljából, és kaptam néhány nagyon érdekes választ, ami meggyőzött arról, hogy gondoljak kicsit másképp a porcsinra, mint egyszerű gaz.

kover porcsin fozelek alapanyaga 02

A porcsint a veteményeskertből gyűjtöttem, nem út mellől, nem olyan helyről, ahol esetleg valami kemikália érheti. A mások által gaznak tartott növény gyomlálása közben az erős, húsos példányokat választom ki. Persze csak ott gyomlálom, ahol nincs rá szükség vagy épp nem célszerű a talajtakarás, mert mondjuk a kultúrnövény még pici és vetélytárs lenne neki a porcsin, nem pedig segítség.

Még valami: még véletlenül sem keverendő össze a porcsinrózsával, ami állítólag mérgező. Könnyen megkülönböztethetők, a kövér porcsin levelei dundik, tojásdad formájúak, míg a porcsinrózsa hosszú, vékony, fenyőtűre emlékeztető alakkal bír.

Amikor készítettem, akkor Édesanyám receptje alapján, ami csak emlékeimben élt, de később, mikor a poszt alatt többen rákérdeztek, találtam a neten olyat, ami szinte teljesen ugyanaz. Az egyetlen különbség, hogy én cukrot nem teszek bele.

kover porcsin fozelek alapanyaga 03

Hozzávalók:

  • kb. egy nagy tésztaszűrőnyi porcsin (én abba szedtem, majd alaposan átmostam benne),
  • egy kisebb fej vagy 2-3 gerezd nagyobb fokhagyma,
  • egy pohár tejföl,
  • 2 púpos evőkanál liszt,
  • só, ecet ízlés szerint.

Amire figyelni kell a készítése során:

  • A nagyon alapos mosás fontos, mint a salátánál is. Igazán kellemetlen, ha csikorog az ember foga az apró homokszemektől.
  • Érdemes viszonylag hamar rákóstolni, mert meglepően hamar puhul még a vastag szár is, nem guszta, ha nagyon szétfő.
  • A többit általánosan minden főzni tudó tudja, pl. hogy a habarást érdemes szűrőn keresztül bekeverni, hogy ne csomósodjon.

Az azért még mindenképp hozzátenném, hogy ezelőtt is fogyasztottuk a porcsint, de nyersen, saláták összetevőjeként.

A neten böngészve számtalan infót találtam jótékony hatásáról:

"A kövér porcsin az omega-3 zsírsavakban leggazdagabb növény. E zsírsavak egyébként még a halolajban fordulnak elő. Innen származik gyulladásgátló és véralvadást gátló (vérkeringést serkentő, érelmeszesedés kialakulásának veszélyét mérséklő) tulajdonsága. Magas C- és E-vitamin, valamint béta-karotin és glutationtartalmának köszönhetően antioxidáns és immunerősítő hatást fejt ki. A vér koleszterin- és cukorszintjére kifejtett hatásával védi az artériákat. Ásványi sókat is tartalmaz: kalciumot, káliumot, magnéziumot, foszfort. Mézgája lágyító hatású, frissítő, sebgyógyító, víz- és féreghajtó. Elrágva erősíti a foggyökereket és megszünteti a fogínyvérzést. A friss növény megfőzve mai ismereteink szerint semmilyen problémát nem okoz." (Forrás: Wikipédia)"

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR