Évekig eláll az üvegbe zárt csalán!

Évekig eláll az üvegbe zárt csalán!

Étel készül belőle.

A csalán rengeteg helyen fellelhető, és számos jótékony hatása ismert. Gyógyító növényként régóta alkalmazzák, de emellett növényeink számára kiváló tápanyagforrás, valamint levéltetű elleni permetszer alapja is.

Surányi Judit  családja részére dinsztelt formában tartósítja, majd később például főzeléket készít az üvegekbe zárt csalánból.

"Szerencsés helyzetben vagyok, mert egy Tisza menti kis faluban élek, így a folyó melletti kis tisztásokon százával terem a csalán. Itt nincs forgalom, nincs szennyezés. Ez egy igen fontos momentum. Ami még nagyon fontos szempont, hogy csakis a friss hajtásokat, a felső maximum négy levélkét gyűjtjük be. Amire vigyázni kell, az a csípése, viszont ha valaki bírja, és az utóhatást is, akkor remek ízületi bántalmakra és köszvényre. Én kesztyűben készítettem.

dinsztelt csalan 02

Így készül

Az első dolgunk tehát leszedni csalánt. Csak a felső friss hajtásokat szedjük le. A bemutatott mennyiség 2 olyan kosárból készült, ami a képek között látható. Mosás előtt szedjük le a vastagabb szárakat. Aztán mossuk át kétszer hideg vízben. Kizárólag kesztyűben, mert még csíp ilyenkor! A leve bronzos lesz, de ez nem kosz, hanem elkezdi kiengedni a nedveit a törődés hatására, ezért kell hideg víz, hogy minél kevesebb jöjjön ki.

dinsztelt csalan 03

Ezután egy fazékban, sós vízben nagyon picit megpároljuk, csak éppen, hogy összefonnyadjanak a levelek. Fontos, hogy ne forrjon fel! Ha kész, leszűrjük és hagyjuk egy kicsit hűlni. Ezt követően késsel felaprítjuk, hasonlóan a petrezselyemzöld aprításához. Ha felaprítottuk, mehet egy lábasba.

dinsztelt csalan 04

Olajat öntünk alá, ami lehet bármilyen olaj, és nagyjából 20-30 percig közepes lángon dinszteljük. Ha kész, üvegbe tesszük, jól megnyomkodjuk, az üveg tetejére pedig olajat öntünk. Ezután száraz dunsztban hagyjuk hűlni.

dinsztelt csalan 05

Tárolását és eltarthatóságát tekintve megegyezik a többi házilag készített befőttel, tehát 1-3 évig biztosan eláll.

dinsztelt csalan 06

A felhasználása éppen úgy történik, mint a spenóté. Fogyaszthatjuk főzelékként, pesto alapanyagként, tésztákra, húsokra, házi tésztába gyúrva pedig zöld színű tésztát kapunk."

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?