Beporzás veszélyekkel.
Alapvetően a kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) a kolibrihoz hasonlatos repkedésével, hosszú pödörnyelvével tökéletesen eléri a mély virágokat pl. a tölcsérjázmin kelyhét. Az energiaigényes repülése szempontjából is fontos, hogy ezek a tölcsérek nagy mennyiségű nektárral csalogatnak. A szenderek nem szállnak rá a virágokra, mint a méhek vagy a lepkék, hanem előtte egy helyben repkedve gyűjtik be a táplálékot.
A kacsafarkú szender nagyon kedveli a tölcsérjázmint, sajnos azonban néha kimerülten vagy elpusztulva találhatjuk meg ezeket a kis lepkéket a virágok környékén. A porzószálak lefelé néző sörtéi közt, a kelyhek mélyén elakadhatnak az "ormányukkal" és nehezen szabadulnak ki belőle.
A virág a beporzást akarja biztosítani azzal, hogy a pollen a szőrökkel a beporzóhoz ragad, majd a következő virághoz kerül. Az egyre fáradó lepke azonban egyre több energiát veszít a kiszabadulással.
A problémát az okozza, hogy a szender és a trópusi virág az evolúció során nem alkalmazkodott egymáshoz. Az eredeti élőhelyén a tölcsérjázmint beporzó kolibri nagyobb, erőteljesebben képes kiszakadni a kehely fogságából.
A hobbikertészek megfigyelése szerint, ha kellően nedves a virág és a környezet, akkor a szender könnyen ki tud jutni, nem esik csapdába. Az ilyen eseteket legegyszerűbben mégis úgy kerülhetjük el, hogy más alternatívákat kínálunk a szendereknek, például verbénát, fuksziát, sétányrózsát, nyáriorgonát, díszdohányt.
