Honnan kerül a ruhánkra a sok apró bogáncs?

Honnan kerül a ruhánkra a sok apró bogáncs?

A párlófű vagy apróbojtorján nevű növényt természetes sárga festékként használják, sokak szerint varázserővel is bír.

Bár számomra semmilyen növény nem közönséges, ennek a virágnak ’közönséges párlófű’ a majdnem hivatalos kettős magyar neve. Még mindig jobb, mintha útszélinek neveznénk, de itt mindkét jelző az eredeti, nem az átvitt értelmében szerepel. Ezek a nevek csak annyit jelentenek, hogy a növény bárhol gyakran előfordulhat. A növény párolandósága az orvosi alkalmazására utal: a gyógyító füveknek gyakran a főzetét, párlatát használták külsőleg és belsőleg. Az Agrimonia eupatoria  tudományos név eleje bizonytalan eredetű, egyes szófejtők a mákszerűséget, mások a hegyes virágzatot vagy a szántóföld mellettiséget vélték felfedezni benne. A gyógyerő felfedezője a görög mondák szerint VI. Mithridatész Eupatór, az ókori anatóliai Pontosz királya. Az uralkodó történelmileg a Rómával vívott háborúi miatt ismert, de növénytudós is volt, botanikus kertet alapított, tanulmányozta a növények életét. Érdeklődésének gyakorlati oka, hogy a diktatúrák máig is hatásos eszközeként alkalmazott mérgeket megismerje, és önmagát megvédje az ellenségei által használt növényi mérgektől.

A vaskos föld alatti rizómából fejlődő növények száraz körülmények között néha csak arasznyiak, jobb termőhelyi viszonyok mellett akár méteresre is nőnek. Az egész föld feletti rész szőrös, a hosszabb és rövidebb szőrök váltakozása határozói bélyeg, amely más párlófüvektől elkülöníti.

A keskeny hajtásvégi élénksárga virágzat rovarcsalogató szépség. Évszázadokon át használták az egész növény nedveit gyapjú, majd később pamut sárgára festésére.

A közönséges párlófüvet én inkább apróbojtorjánként, azaz bogáncsként ismerem. Kirándulások után a bakancsok, zoknik, cipőfűzők és nadrágszárak megtisztítása jó sok időt vesz igénybe, a kutyánál egy óráig is tart, és még napok múlva is találunk a szőrében bogáncsokat. Ezek az aprócska bogáncsok a párlófű magvakat rejtő termései, amelyek így, emberi és állati terjesztéssel jutnak messzire a szülőktől. A szándék érthető és nemes, de jobban örülnék, ha kimaradhatnék a megvalósításból.

parlofu 02
Párlófű habitusa

parlofu 03
Párlófű kellemetlen bogáncsai

parlofu 04
Párlófű szárának hosszú és rövid szőrei

parlofu 05
Párlófű tőlevelei

parlofu 06
Párlófű őszies levelei

parlofu 07
Párlófű virágai

parlofu 08
Párlófű virágai közelről

parlofu 09
Párlófű éredő bogáncsai

parlofu 10
Párlófű bogáncsai nagyításban

parlofu 11
Párlófű bogáncsai erős nagyításban

 Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR