Horgas szőrű varázslófű

Horgas szőrű varázslófű

Néha térdmagasságig borítja a talajt a nedves erdőkben az apró virágú ligetszépe-féle.

Az erdei varázslófű (Circaea lutetiana) a ligetszépefélék családjába tartozó, lágyszárú, évelő növény. Eurázsiában és Észak-Afrikában honos, árnyékos, nedves, magas tápanyagtartalmú erdőkben él. Néha nagy foltokban, térdmagasságig borítja a talajt.

Sarjakkal szaporodik

Jellemzően vegetatív úton is, a felszín alatt közvetlenül futó gyöktörzsével szaporodik. A sarjnövények már télen leválnak az anyanövényről, így néha megtévesztő, mintha egynyári lenne. A tudományos név Kirké, a görög mitológia istennőjének emlékét őrzi, aki nagy varázsló volt, közismert tette, hogy Odüsszeusz kísérőit disznókká változtatta, majd egy éven át a szigetén marasztalta.

Felkapaszkodik varázslónak

A varázslófű csak enyhén mérgező, horgas szőrű termései hosszan kapaszkodnak az ember ruhájába és az állatok szőrébe, de ennél nagyobb varázserőről nem tudok a növénnyel kapcsolatban. A fajnév “Lutetia” (Lutécia) a mai Párizst megalapozó ókori település, híres varázslók városa. A magyar név feltehetőleg csak a latin fordítása, az erdei a termőhelyre utal. A sokkal ritkább és védett havasi varázslófű is erdőben él, de hazánkban magasabb hegyeken és még nedvesebb környezetben.

Horgas szőrök

Az erdei varázslófű felmagasodó szára végig sűrűn szőrös, a levelei keresztben átellenesen állnak, hosszan kihegyesedő tojásdadok, nem vagy alig szőrösek. Az arasznyira felnyúló virágzat gyakran elágazó. A magház már bimbós állapotban is horgas szőrű, és a horgok virágzás közben és terméséréskor még megerősödnek. A csészék zárt állapotban még többnyire pirosak, virágzáskor visszahajlanak. A két szirom mélyen hasított, a két porzó és a kétkaréjú bibe kiemelkednek a virágból. A termések erősen kapaszkodnak a terjesztőikre, de azért Kirké marasztalásához alig hasonlíthatók. Az erdei varázslófű termései két magot tartalmaznak, a havasiak csak egyet, a hibridek többnyire terméketlenek.

horgas szoru varazslofu 02
Erdei varázslófű elágazó virágzata

horgas szoru varazslofu 03
Erdei varázslófű bimbós virágzata

horgas szoru varazslofu 04
Erdei varázslófű fölülről, borostyánok között

horgas szoru varazslofu 05
Erdei varázslófű levélfonáka

horgas szoru varazslofu 06
Erdei varázslófű sűrűn szőrös szára

horgas szoru varazslofu 07
Erdei varázslófű virága közelről

horgas szoru varazslofu 08
Erdei varázslófű virága oldalról

horgas szoru varazslofu 09
Erdei varázslófű visszahajló piros csészéi

horgas szoru varazslofu 10
Erdei varázslófű horgasan szőrös termései

horgas szoru varazslofu 11
Erdei varázslófű tiszta fehér virágai

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR