Igazi nyári savanyúság a csalamádé – így készül a dédi receptje szerint

Igazi nyári savanyúság a csalamádé – így készül a dédi receptje szerint

Friss, roppanós alapanyagokból az igazi.

Húsok, pörköltek gyakori kísérője a csalamádé, mely legtöbbek szerint akkor az igazi, ha házi. Banyák Viktória  jó ideje készíti még dédnagymamája receptje alapján családja kedvencét, a válogatott hozzávalókból készülő csalamádét.

"4-5 éve kezdtem el készíteni csalamádét, ami nagy kedvenc lett a családban, ezért már minden évben nálunk hagyomány, hogy elkészítem.

Javarészt piacról szerzem be az alapanyagokat, valamint ha a kertben is terem éppen, akkor abból csinálom. Friss, ropogós, kemény húsú legyen az alapanyag: a hagyma, a káposzta és a paprika is.

Szeretem átválogatni főleg a paprikát. Kicsit színesebbeket szoktam vásárolni, hogy színesebbé tegyem velük az üveget.

A készítés során különös odafigyelést nem igényel, az uborkát és a káposztát, valamint a hagymát a régi, hagyományos gyaluval szoktam szépen egyenlő vastagra gyalulni.

A receptet a nagyszüleimtől, visszamenőleg dédnagymamámtól kaptam, és soha semmit nem alakítok rajta, szinte már a kezemben van minden.

csalamade dednagymama 02

Hozzávalók

  • 3 nagy fej káposzta
  • 3 kígyóuborka
  • 2 csomag hagyma (főzőhagyma, salátahagyma)
  • 1,5 kg fehér paprika
  • 3-4 db sárgarépa
  • 2 zacskó citromsav
  • 40-50 dkg cukor ízlés szerint, ki hogyan szereti
  • 2 dl ecet

Így készül

Mindent beleteszek egy nagy edénybe, majd a zöldségekre ráöntöm a cukrot, a citromsavat és az ecetet. 30 percig állni hagyom, miközben levet ereszt, majd teszem az üvegekbe.

csalamade dednagymama 03

Alkalmanként nagyjából 7-8 kilónyi alapanyagból készítek csalamádét, hogy mindenkinek a nagy családunkban jusson. Nagy üvegekben és dobozokban tárolom, hűvös helyen.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR