Méhek a kertben: egy követendő példa Finnországból

Méhek a kertben: egy követendő példa Finnországból

A Kertészkedők Klubjának olvasója, Landvik Mónika és családja Finnországban él. Udvarukban a haszonnövényektől a vadon élő virágokig minden megtalálható. Vegyszereket nem használnak, füvet nyírnak és gyomlálnak, közben vigyáznak a méheikre. Az alábbiakban Mónika meséli el, hogyan kezdett el méhészkedéssel foglalkozni.

A véletlen műve

Nos, nem is tudom, hogy hol kezdjem el a történetet.

A kert, ahol a méhek élnek, falun van, mi jelenleg nem itt lakunk, mert a ház a telken felújítás alatt van. 1926-ban építették és bizony renoválásra szorul. A párom édesanyjának háza volt valamikor, most a miénk. Mi a nyugati partvidéken, Poriban lakunk, a telek pedig 40 kilométerre van tőlünk északra.

mehek tartasa finnorszag 05

mehek tartasa finnorszag 14

A méhészetet 2015-ben kezdtük el, teljesen véletlenül, igazából a párom kezdte el és a bácsikája. Tőle kaptunk egy üres kaptárt, amit majdnem az udvar közepén tettünk le és ott is felejtettük. Egész nyáron nem is foglalkoztunk a dologgal, augusztus vége felé vettük észre, hogy a kaptár már nem üres. Egy raj jött valahonnan, akik üres fészket kerestek maguknak. Ekkor nem csináltunk velük semmi mást, mint adtunk nekik eledelt, ami nem más, mint 67%-os cukorlé (2 kg cukor + 1 liter víz), ezt nevezik téli eledelnek itt nálunk, Finnországban. Egy ilyen kaptár egy télen kb. 16 kg cukrot fogyaszt el.

mehek tartasa finnorszag 06

4 kaptár, plusz a felszerelés

Kaptárunk eddig csak 3 db volt, de sikerült beszerezni egy negyediket is. Ami kell hozzá, az a kitartás és szeresd a méheket, egyébként a felszerelés egyszerű: kell egy méhész, akitől lehet tanulni, de egy jó könyv is megteszi és az internetet se felejtsük el, rengeteget lehet olvasni a méhekről és azok viselkedéséről. De ha igazán érdekel a dolog, akkor legjobban a méhek tanítanak meg mindenre. Szükséged van egy méhészeti ruhára és sapkára, ami fehér (a méhek utálják a fekete szint), a méhészeti ruha ezért is a fehér, de nem ad tökéletes védelmet a csípések ellen. Ezen kívül füstölő, itató, kaptár, fedelező villa, pörgető vagy centrifuga, ahogy én hívom, és természetesen maga a méhcsalád.

mehek tartasa finnorszag 04

A méheknek ne essen bántódásuk

Amit figyelembe kell venni, az az, hogy a méheknek ne essen bántódásuk, és ne csak azt nézzük, hogy mit kapunk cserébe. Az időjárásnak is nagy szerepe van, ha hideg van és esik az eső, a méhek akkor nem repülnek virágport gyűjteni, ami megint hatással van a méz mennyiségére. Az időjárás meg megint hatással van a virágokra. Ha hideg van, az nem jó, de ha szárazság van, az sem jó, egyszóval minden hatással van mindenre.

mehek tartasa finnorszag 12

Ha a méhész hibázik, azt a méheknek kell kijavítani!

Ez nem biztos, hogy egyszerű feladat. A tiszta természet is nagyon fontos, annak a feltételeivel megyünk előre. Itt, Finnországban nagyon fontos, hogy a növényeket csak éjjel permetezzük, amikor a méhek nem repülnek. A káros vegyszerek nem tesznek jót a méheknek, inkább megölik őket. Ha nincsenek méhek, nincs porzás és sajnos nincs élet. Észak-Európa virágos növényeinek a 75%-a igényli a beporzást, amiben a rovaroknak nagy szerepük van.

mehek tartasa finnorszag 03

mehek tartasa finnorszag 16

Ennyi méz jön össze egy szezon alatt

Egy méhkaptárnyi méh 30 kg virágport szed össze egy szezonban. A virágpor a méh fehérjeforrása, ez teszi lehetővé a kaptárban lakó méhcsalád létszámának növekedését. (Erről is rengeteget lehet írni.) A virág nektárjából pedig a mézet készítik, amit szintén szívesen esznek, és bizony a méheket is ápolni kell. Vannak betegségeik, mint pl. az ázsiai méhatka és a légcsőatka. Ha nem ápolod, a méhcsalád két éven belül meghal.

mehek tartasa finnorszag 19

Nincs nagy udvarunk, csak kb. 3000 négyzetméter. Sok virágom sincsen az udvarban, csak hasznos növényeim vannak, de ez nem elég a méheknek. A méhek a fészektől többnyire csak 200 méter távolságra repülnek szívesen, de ha nincsen a közelben virágpor és nektár, akkor akár 1 kilométeres körzeten belül is felkeresik a virágokat és szántóföldeket.

mehek tartasa finnorszag 11

Egy kaptárból kb. 30-40 kg méz kerül ki. A méz gazdasági értéke nem ér fel avval az értékkel, amit a méhek a nagy munkával elérnek, és itt most magáról a beporzásról beszélek. Ha nincsenek méhek, nincsen semmi más!!!

mehek tartasa finnorszag 10

Az, hogy mennyi méz termelődik egy szezon alatt, azt a természet, az időjárás, a kaptár fejlődése és maga a méhkirálynő határozza meg, a méhész sokat e tekintetben nem tud tenni.

mehek tartasa finnorszag 13

A méz keresett termék

A méz elég keresett áru, mert talán mindenki tudja, hogy honnan származik. A fáraók is tudták, hogy mennyire fontos és finom a méz. A méhészet olyan nagy dolog, hogy talán maga az ember sem érti, hogy pontosan mi történik egy fészekben.

mehek tartasa finnorszag 17

mehek tartasa finnorszag 18

A méztől, amit nekem termelnek a méhek könnyű „megszabadulni”: a páromnak nagy a rokonsága, nekem meg sok az ismerősöm és vannak barátaim, úgyhogy a méz bizony elfogy. Tavaly csak 30 kg mézünk volt, az idén talán több, de mi ezt nem csak a méz miatt csináljuk, nekünk ez hobbi, amit szeretünk csinálni. Ezt hívják úgy, hogy hasznosat a kellemessel.

mehek tartasa finnorszag 09

mehek tartasa finnorszag 15

mehek tartasa finnorszag 02

mehek tartasa finnorszag 07

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR