5 virágos bokor a kertben, amit nem szükséges metszeni

5 virágos bokor a kertben, amit nem szükséges metszeni

Természetesen szép növekedésűek.

A késő tél és a kora tavasz hagyományosan a metszés ideje. Azonban nem minden kerti fásszárúnak van szüksége visszavágásra ahhoz, hogy megfelelően növekedjen.

Tél végén, amint a hőmérő higanyszála -5 °C fölé kúszik, a kertészek számára elindul a metszési szezon. Ebben az időpontban nem csak jobban látható a fa lomb nélkül, de elegendő tápanyagot is raktároz ahhoz, hogy az erőteljesebb visszavágás után újra ki tudjon hajtani.

A csonthéjasok és bogyósgyümölcsűek esetén a visszavágás szinte kötelező, a formára vágott (pl. gömbkoronát nevelő) fáknál pedig a kívánt alak megtartása miatt ajánlott. Azonban nem minden fásszárú igényli a metszést, sőt akadnak, amelyek kifejezetten rosszul tűrik a visszavágást.

A díszcserjék különféle természetes koronaformákkal rendelkezhetnek. A rövidebb életű fajok, például az aranyvessző vagy az orgona, mindig új hajtásokat hoznak az alapból, vagy akár a középső, idősebb ágakból. Ezek a bokrok néhány év múlva elveszítik a vitalitásukat és virágzóképességüket, ha nem tudnak megújulni. Ezért ajánlott rendszeresen szellősebbé, világosabbá tenni metszéssel a koronájukat, és pár évente radikálisan visszavágni.

A másik csoportot viszont azok a cserjék képzik, amelyek maguktól is szép, egységes koronaformát hoznak létre, és a korral egyre dúsabbá, virágzóbbá válnak. Esetükben az új hatások az idősebb ágak csúcsrügyeiből, vagy a felső részén elhelyezkedő oldalrügyeiből származnak.

5 olyan növényt mutatunk, amelyeket nem szükséges (sőt inkább ártalmas) metszeni

Varázsmogyoró (vagy csodamogyoró)

A varázsmogyoró mindegyik fajtája rosszul tűri a metszést, nehezen hajtanak ki újra. Sem a látvány, sem egészségügyi okok miatt nem indokolt a vágásuk. A rossz helyen lévő, zavaró egy-két ág levágása megengedhető, és a vázába is kerülhet néhány hajtás, de ennél drasztikusabb metszést ne alkalmazzunk. A növény nagyon rosszul tolerálja a vágási sérüléseket, és nagy szerencse kell ahhoz, hogy kihajtson újra az idősebb ágakból. A fiatalabb hajtások jobban tűrik a formailag szükséges korrekciót, de csak annyit vágjunk, amennyire feltétlenül szükség van.

cserjek nem kell metszeni 01

Magnólia

A magnólia természetes módon is szépen, dúsan elágazón nő. Az erőteljesebb vágásokra ugyanolyan érzékeny, mit a varázsmogyoró. Különösen tavasszal, amikor nagyobb ágakat kell eltávolítani, sok növényi nedvet veszít, a vágási felületek pedig rendkívül lassan gyógyulnak, így a fertőzésveszély is jóval tovább tart. A magnólia nedvkeringése már nagyon hamar megindul. A tavaszi metszés elvon rengeteg fontos tápanyagot és folyadékot, amelyekre a virágzáshoz van szüksége. Ha muszáj metszéssel korrigálni a fa növekedését, akkor azt késő nyáron tegyük, akkor már nem fog annyi bimbóban kárt tenni a művelet.

cserjek nem kell metszeni 02

Ujjasjuhar (legyezőlevelű juhar)

Az ujjasjuhar (Acer palmatum)  akkor a legszebb, ha zavartalanul nőhet. Bár nem a virágzó cserjék közé tartozik, hasonló érzékenységet mutat a metszés irányába. Ágai nem öregszenek, a korral együtt egyre sűrűbbek lesznek, és dús levéltetőt hordanak, ezért a természetes növekedésükben kell meghagynunk őket. Ha formára szeretnénk alakítani, akkor ezt fiatal korban végezzük. Az idősebb ágak metszés után hosszan nedvedzenek, sokáig fogékonyak a gombás betegségekre. Ha vastagabb ágat vágunk ki középről, ott megszűnhet a növekedés, nem hajt ki újra, tönkretéve ezzel a fát. Ha muszáj metszenünk, azt késő nyáron iktassuk be!

cserjek nem kell metszeni 03

Szárnyas kecskerágó (Euonymus alatus)

Ez a cserje nem olyan érzékeny a metszésre, viszont esetében nem szükséges alakítani. A legszebb formát akkor veszi fel, ha háborítatlanul tud növekedni, mutatós, gömb alakú koronát épít, vörösre színeződő levelekkel. A sövénynek nevelt bokrok még akár sövényvágóval is kezelésbe vehetők gond nélkül, viszont ha van lehetőségünk, inkább hagyjuk ezt a fácskát a maga szépségében érvényesülni.

cserjek nem kell metszeni 04

Pompásvirágú som

A pompásvirágú som, a csillagsom és több somhibrid a magnóliához hasonló metszést igényel. Nem jól regenerálódnak, ezért jobban tesszük, ha nem vágjuk vissza őket. Mivel a növény nem öregszik, viszont évről évre virágzik, egyszerűen hátradőlhetünk és gyönyörködhetünk benne. Egyetlen kivétel akad, a ’Venus’  nevű hibridfajta rendszeres metszést igényel, mivel igen erőteljes növekedésű, viszont rosszul ágazódik. A tavaszi hajtáscsúcsok rendszeres megrövidítésével teltebb, tömörebb koronaformát hozhatunk létre.

cserjek nem kell metszeni 05

Korábban írtunk róla:

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR