Ősszel is ültethetünk rebarbarát, ha már kora tavasszal szüretelnénk

Ősszel is ültethetünk rebarbarát, ha már kora tavasszal szüretelnénk

Körültekintő helyválasztás.

Rebarbarát nem csak tavasszal ültethetünk, de ősszel is! Az őszi telepítés előnye, hogy a föld ilyenkor még meleg, a növény jól be tud gyökeresedni, a következő évben már korán megkezdhetjük a szüretet.

A siker egyik legfontosabb tényezője a megfelelő helyválasztás. A rebarbara meglehetősen melegkedvelő, napos, szélmentes helyen érzi jól magát. Tápanyagban gazdag talajt igényel, amely jó vízelvezető képességű. Fontos, hogy olyan területet válasszunk, ahol korában 5 évig nem termesztettek rebarbarát.

rebarbarat osszel ultethetunk 02

Ügyeljünk arra, hogy az ültetési gödör kellően mély (40-50 cm) legyen, a növények között pedig 1 méteres tőtávot hagyjunk. Az ültetési gödör aljára tett vízelvezető réteg megakadályozza, hogy a rebarbara pangó vízben álljon. Az ültetési mélység akkor megfelelő, ha a rügyeket fedi a föld. Az ültetést követően alaposan öntözzük be a növényt, és oszlassunk el egy komposztból álló mulcsréteget a tő körül.

A rebarbarát áprilistól júniusig szedhetjük. Június 24. (Keresztelő Szent János napja) után már nem szabad több levelet szüretelni, ekkor ugyanis a mérgező oxálsavból többet tartalmazhat a növény.

rebarbarat osszel ultethetunk 03

Amennyiben március végén, április elején már szeretnénk rebarbarás sütit sütni, érdemes januárban egy nagy adag lótrágyát a teríteni a növény töve köré. Ez felmelegíti a talajt és biztosítja a korai szüretet. Hasonlóan segíthet a hideg ellen védő gyapjúfólia-takarás.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR