Vízigesztenye.
A füzényfélék családjába tartozó sulyom a biológusok szerint már 65 millió évvel ezelőtt elterjedt volt, amikor még dinoszauruszok éltek a Földön. Korábban a szegények gesztenyéjének is nevezték, gyűjtötték és fogyasztották, például lisztet őröltek a keményítőben gazdag terméséből.
Az ázsiai konyha manapság is szívesen felhasználja, de Magyarországon csak engedély birtokában gyűjthető, mivel védett. A természetben például a Tisza-tóban találjuk meg, ahol védettsége ellenére kaszálják, hogy a tó ökoszisztémáját fenntartsák és élőhelyet biztosítsanak a halaknak, valamint ösvényeket a vízi járműveknek.
A sulyom lágyszárú egyéves növény, kezdetben az iszapban gyökerezik, majd a levélrózsa kifejlődése után úszó hínárrá válik. A nyár folyamán a rozetta vörösesre színeződik. Vízen lebegő levelei rombuszalakúak, a levélnyelük hólyagszerűen felfújt. Alámerült, víz alatti levelei fésűsen szeldeltek, gyökérszerűek. Július-augusztusban hozza fehér virágait, amelyekből kemény héjú, tüskés termés fejlődik, ami a tó fenekére süllyed, áttelel, majd a következő tavasszal új növény kel ki belőle.
A sulyom álló és lassan folyó vízben érzi jól magát, tavakban, medencékben, holtágakban. A napos, meleg tavakat kedveli, amelyek legalább 60 cm-es vízmélységgel rendelkeznek. A tófenék iszapos-homokos legyen, a víz pedig tápanyagban gazdag és mészben szegény.
Megfelelő körülmények között a sulyom különösebb gondozás nélkül is elszaporodik, a következő évben a saját magjából kel ki.
NY State IPM Program at Cornell University
