Húsvéti szimbólum.
Tavasszal, főként húsvét körül fontos dekorációs elem a barka: sokan vázába eszik, de készülnek belőle kopogtatók, koszorúk is. A barka a húsvét jelképe, március-áprilisban szedhető.
Az ókori görögök a Fűzfák hegyén lakó múzsák szent fájának tartották a barkafát (vagyis a fűzfát). A középkorban a fűzfát a boszorkányok, tündérek szent fájaként tisztelték. A barka a virágvasárnaphoz is kötődik, ilyenkor kerül sor a barkaszentelésre, amely a néphiedelmek szerint megvédi a házat a vihartól és a tűztől, valamint elhárítja a rontásokat. Sokan a veteményesbe tűzik a megszentelt barkát, mert a babona szerint növeli a termény mennyiségét.
A fűzfák füzérvirágzatát barkának nevezik, a szél porozza őket. A növény kétlaki, a nőivarú virágokból álló barka zöldes, a hímivarú pedig sárgás. Az egyivarú virágok nagyon egyszerűek: a virágtakaró hiányzik, a porzós virágokban kevés porzó van, a termős virágokban egyetlen termő.
Vajon szabad a természetben gyűjteni barkát, ha nincs a kertünkben?
Ezek a virágok nagyon korán megjelennek, ezért fontos tápanyagot jelentenek a beporzók számára. Nem csak a korán ébredő méhek, de egyes lepkék is táplálékforrásként tekintenek a barkákra. Ezért ha a vadonban vágjuk a barkákat, mindenképp annyit szedjünk csak, amennyi egy csokorra, koszorúra szükséges. A fűzfák virágzata még a levelek megjelenése előtt szedhető. Tilos természetvédelmi területről barkát vágni!
Összesen mintegy 450 fűzfaj ismert, ebből Közép-Európában kb. 30 őshonos. A legismertebb a kecskefűz és a hamvas fűz, amelyek barkái szemet gyönyörködtetőek.
Amennyiben saját barkára vágyunk, ültessünk fűzfát a kertbe! A legtöbb fűzfaj fényigényes, inkább a napos vagy félárnyékos helyet kedveli. A talajjal szemben nem túl igényesek, de ne legyen túl száraz a közeg. Kompaktan növő, kis méretű fajták akár a teraszra, erkélyre is ültethetők.
Ha sokáig szeretnénk, hogy a barka asztalunkat díszítse, ne tegyük vízbe, mert akkor kivirágozhat, leveleket hozhat, majd elnyílhat. Víz nélkül viszont kiszáradva tartósabb marad.
