Szeplőlapu, a ravasz és kopasz érdeslevelű

Egy majdnem kopasz növény a szőrös rokonai között és így – gyomnövényként – lepereg róla a gyomirtó szer. Ráadásul a kétéves életét is néha egy évre rövidíti, néha pedig három évre nyújtja.

A növények még nálunk is kevésbé választhatják meg a rokonaikat, mégis számomra a legérdekesebb, hogy a nevüket a szúrós szőrösségükről kapó érdeslevelűek családjában van egyetlen szinte kopasz nemzetség: a szeplőlapué. A nálunk honos kis szeplőlapu (Cerinthe minor) a hazai természetben az egyetlen faj, de kertekből sokan ismerik a nagyobb díszítő értékű, mediterrán származású termesztett fajait és fajtáit. A “Cerinthe” szó az ókori Görögországban viaszvirágot jelentett, mert ott valamiért azt hitték, hogy a méhek ennek a növénynek a virágából gyűjtik a viaszt a lépük építéséhez. Azóta tudjuk, hogy a viasz a méhek testében készül, az alapanyaga méz, amelynek a nektár forrása valóban a virágok mélyén van, de persze nem csak a szeplőlapuéban. A “minor” kicsit jelent, és a többiek valóban nagyobbak.

A kis szeplőlapu két évig él, de ezzel trükközik

A kis szeplőlapu legfeljebb térdig érő, de gyakran még kisebb lágyszárú kétéves növény. Kizárólag magról szaporodik, az első évben tőlevélrózsát nevel, így telel át, majd a következő tavasszal szárba szökken, egész nyáron virágzik, termést hoz, és párhuzamosan tovább virágzik, egészen a fagyokig, amikor elpusztul.

Érdekes módon nem minden példány követi ezt a szabályos életmódot: a nagyon korán csírázók már az első nyarukon is virágszárat hozhatnak, és nagy ritkán a kétévesek is túlélhetik a fagyokat, és a harmadik évben újra virágoznak.

Szőrtelenségben és élettartamban sem szabálykövetők. Szántóföldi gyomként ezek nagy előnyök, mert a csupasz fényes levelekről leperegnek a gyomirtó szerek, és életmódban alkalmazkodni tudnak a haszonnövények őszi vagy tavaszi vetéséhez.

Több, mint foltos: tapintható is a szeplő

A szeplős nevüket a leveleiken lévő fehér foltokról kapták, amelyek nem csak elszíneződések, hanem tapinthatók is. A lapu szó szláv eredetű, és ma inkább nagyobb levelekre használjuk, de az uráli korra visszavezethető lapul szavunk illik a talajra lapuló tőlevelekre. Ez utóbbi csak az én tudománytalan nyelvi magyarázkodásom. A növénynél maradva, a felső levelek még kisebbek, tojásdadok, szárölelőek. A virágok öttagúak, a csészelevelek szabadon állók, a gyakran vörösbarna foltos mézsárga szirmok félhosszig forrtak, a porzók a párta belsejéhez nőttek, nem látszanak, a fehér bibe hosszan előre nyúlik. Az érett termések mellett a megbarnult bibeszál megmarad, mintha egy rovar hosszú csápja lenne.

Szeplőlapu alig foltos tőlevelei késő ősszel