Szártalan csüdfű, az egyik legszőrösebb növényünk

Szártalan csüdfű, az egyik legszőrösebb növényünk

Védett, ritka vadvirág, amely a még ritkább fóti boglárkalepke szinte egyetlen tápnövénye.

A szártalan csüdfű (Astragalus exscapus)  a pillangósvirágúak családjába tartozó ritka, védett növény. A csüd szót az elterjedt helytelen szokással ellentétben rövid ü-vel írják, és az Astragalus tudományos nemzetségnévhez hasonlóan eredetileg madárlábat jelent, némely csüdfű hüvelyterméséhez hasonló alakú. Az exscapus fajnév szó szerint szártalanságot jelent, azaz a növény a talajhoz lapul, a levelek és a virágok is közvetlenül a gyöktörzsből nőnek ki. Számomra ez annyit tesz, hogy leginkább csak hasalva tudom fényképezni.

Arasznyi tőlevélrózsa

A levelek arasznyira szétterülő tőlevélrózsát alkotnak, páratlanul szárnyaltak, nyelük és gerincük gyakran pirosló, 21-39 elliptikus vagy tojásdad levélkéből állnak. A levelek és a tőálló csomóban a rövid kocsányú virágok közei is sűrűn szőrösek-molyhosak. A csészecimpák is hosszú szőrűek, de a sziromlevelek kopaszok. A szirmok élénksárgák, zöldes erezettel.

Homoki réteken, napsütésben

A növény meszes talajú löszpusztagyepekben és homoki réteken, tűző napsütésében él, a nála magasabb füvek között nehéz észrevenni. Korábban rendkívül ritkának gondolták, de újabban egyre több helyen fedezik fel a jelenlétét.

Gyapjas csüdfű

A szártalan csüdfűnél még ritkábbnak tartott gyapjas csüdfű (Astragalus dasyanthus)  virágfejecskéi nyelesek. Botanikusok feltételezik, hogy a szártalannak is van egy 5-7 cm-es nyelű formája (Astragalus exscapus f. caulifer), amelyet szintén sikerült lefényképeznem. A gyapjas faj virágában az Új Magyar Füvészkönyv  szerint a vitorla fonáka rásimuló szőrű, de az A. e. f. caulifer  vitorlája a fotómon láthatóan is kopasz. A két faj az átfedésben lévő vagy határos élőhelyeken keveredik is.

A lepke, a csüdfű és a hangya

A fóti boglárka (Plebejus sephirus)  egy ritka lepkefaj, amely kizárólag a szártalan és a gyapjas csüdfüvön él. A lepke a petéit a növény tövére rakja, a hernyó a csüdfűvel táplálkozik, az épségét hangyák vigyázzák, amit a hernyó a csábító váladékával jutalmaz. A csüdfű-boglárka-hangya kapcsolat részleteire több magyarázat is van, de a bizonyításuk érthető módon nagyon nehézkes, mert szinte lehetetlen a megfigyelésük. Korábban a boglárkáról is azt hitték, hogy csak Fóton él, innen ered a neve, de aztán később kiderült, hogy sokkal elterjedtebb, viszont a két csüdfű valamelyikéhez mindenütt ragaszkodik.

szartalan csudfu egyik legszorosebb 02
Szártalan csüdfű habitusa fölülről

szartalan csudfu egyik legszorosebb 03
Szártalan csüdfű piros levélnyelei és szőrös levélkéi

szartalan csudfu egyik legszorosebb 04
Szártalan csüdfű szőrös virágzata

szartalan csudfu egyik legszorosebb 05
Szártalan csüdfű pillangós virágai

szartalan csudfu egyik legszorosebb 06
Szártalan csüdfű szőrös csészéje és kopasz vitorla-fonáka

szartalan csudfu egyik legszorosebb 07
Szártalan csüdfű f. caulifer nyeles fejecskéje

szartalan csudfu egyik legszorosebb 08
Szártalan csüdfű f. caulifer kopasz vitorla-fonáka

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR