Tátorján, az óriási lágyszárú tatár káposzta

Tátorján, az óriási lágyszárú tatár káposzta

Hatalmas bokrai úgy néznek ki a távolból, mint legelésző bárányok a löszpusztán. Különlegesen ritka, védett növényünk!

A tátorján az egyik legnagyobb lágyszárú növényünk, a virágzó példányok a szomszédos domboldalon legelésző birkanyájnak tűnhetnek, de közelről is mellbevágó a méteres fehér gömb, az ezernyi apró, bódítóan illatos fehér virággal. Tudományos neve Crambe tataria, azaz tatár káposzta. De van egy másik magyarázat is a nevére, a tátorján szó valaha állítólag szélvihart is jelentett, és a hatalmas növény ősz végére elszáradt kórója, leszakadva a tövéről, ördögszekérként görgött a szeles pusztákon. Sajnos mára a tátorján ritka, fokozottan védett növénnyé vált, eszmei értéke 100 ezer forint. Csak néhány helyen található az országban, ilyenkor, májusban virágzik.

tatorjan teljes viragzasban
Tátorján teljes virágzásban

Ehető, de ezt senki ne próbálja ki, hiszen védett!

A tátorján évelő növény, a görgetéskor elszóródó termései, magvai csak a nyílt, azaz nem túl sűrűn benőtt gyepben, főleg löszös talajon csíráznak. Az első évben csak leveleket hajt, a második vagy a harmadik évtől virágzik. A tápanyagokat egyre vastagodó gyökerében raktározza, ez a karalábényi gyökérfej ínséges időkben emberi táplálkozásra is megfelelt, a friss levelekből is főzeléket készítettek. Az éppen nem virágzó példányok a nagy méretek ellenére is alig vehetők észre, a hatalmas szürkészöld levelek, szárak, és még a bimbók is beleolvadnak a környezet színeibe. Ilyenkor a tátorjánt néha csak a káposzta vagy karalábé illata árulja el. Ördögszekérként sajnos még magam sem láttam, de ha egyszer szerencsém lesz, akkor videózni fogom.

tatorjan viragok vendegekkel
Tátorján virágok vendégekkel: bundásbogár, rózsabogár

tatorjan fiatal 02
Szürkészöld hatalmas szeldelt levelek

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR