Tökös ez a lugas, ráadásul kolbász csüng rajta

Tökös ez a lugas, ráadásul kolbász csüng rajta

Szőlő vagy kivi helyett tök.

Tóth Gabriella a Kertészkedők Klubjában mutatta be az átlagosnak éppen nem mondható lugast szigethalmi kertjükben. A lugast kolbásztökből nevelte, mely nem csak árnyat ad a forró napokon, de nyár vége fele közeledve bő terméssel is megajándékozza gondozóját. Az alábbiakban Gabriella meséli el a kolbásztökből nevelt lugas történetét és gondozását.

"2018-ban költöztünk erre a kb. 600 nm-es telekkel rendelkező házba friss térdműtéttel, járókerettel. A kert, a kertrendezés, a vele való munka lett a hobbim, a gyógyítóm. A telek kopár és gazos volt.

Először díszkertet alakítottunk ki, aztán következő évtől már a dísznövények mellé és a gyep egy részének helyére egyre több ágyás és konyhakerti növény került.

tokos ez a lugas 07

A növények elhelyezkedése a kertben az állandó alakítgatások és újabb ötletek, kísérletezgetések miatt kissé eltér a szokványostól, mondhatnánk, kaotikusan rendezett. De nekem így gyönyörű. Örökzöldek mellett málna-, áfonyabokrok, rózsa, fűben vetésforgós ágyások, és itt-ott magaságyások. Virágok, haszonnövények vegyesen, egymás mellett, ahogy, ahol találtam nekik helyet.

tokos ez a lugas 08

Körben a kertet méhlegelőként örökzöld japán lonc veszi körül. Leanderek paradicsomokkal, eprekkel vegyesen a medence szélén. Az összes ágyás kialakítása a saját kertből való zöldhulladékokkal történt, kartonpapírral, szalmával való takarással, majd tavasszal zöldségfölddel való feltöltéssel és indult a vetegetés. Egy magaságyásból pedig már februárban friss salátaféléket szüretelünk, amit október végen vetek el. Folyamatosan vetek, ültetek, kísérletezek kisebb-nagyobb sikerrel.

tokos ez a lugas 06

Hát így jött a kolbásztök is az idei év újdonságaként.

Tavaly ősszel vettem magokat, mert megtetszett a csomagolásukon található fotón a hosszúkás csüngő tök. Idén májusban az üvegházba tettem négy cserépbe tökmagokat. Június közepén kiültetem 1-1 tövet nagyobb cserepekbe, egy tövet a kivinek és szőlőnek szánt lugas hátsó, északi sarkába, szabadföldbe a kivi mellé és egy luffatök palántát pedig a déli sarkába, a szőlőtőke mellé ültettem el. Maga a pergola a kert északi sarkában található.

tokos ez a lugas 02

Az ötlet onnan jött, hogy más futtató nem lévén gondoltam, felvezetem egy madzagon és lesz, ami lesz, kíváncsian vártam.

A cserépben lévő tökök nehezen fejlődtek, talán a 2 méteres magasságot, ha elérték mára, termés pedig csak az egyiken volt, összesen 2 darab. A luffa nem terem még, lehet, hogy nem is fog. Viszont az egy tő kolbásztök, amit a lugas északi csücskébe ültettem a fűbe, kb. 30 cm-re az ifjonc kivitől, kb. két hét alatt elérte a 160 cm magasságot. Napi szinten kapott öntözést reggelente, esténként pedig a csigáktól óvtam, amíg kicsi volt. Ekkor a mellé tűzött nádkaróhoz kötelet rögzítettem és felkötöttem a futtató lugas tetejére. Innen már szépen felkúszott 2,5 m magasra, majd fent tovább, kb. 7 m hosszan keresztben is behálózta. Augusztus 5-e körül pedig már a futtató kb. 12 nm-es tetejét is.

tokos ez a lugas 03

Az első terméskezdemények július 25. körül jelentek meg, augusztus 12-én pedig 14 kg termést szedtünk le róla. Egy tök súlya kb. 1-1,8 kg, hossza 60-80 cm.

tokos ez a lugas 04

Ami érdekesség a tökkel kapcsolatban, hogy ha a még lugason levő tök végéből levágunk egy darabot, az beforr és nő tovább a tök. Kísérletként az egyikből levágtam egy kb. 20 cm-es darabot, várom az eredményt.

tokos ez a lugas 09

Rántva, töltve, reszelve főzelékként, rakott tökként kiváló étel készíthető belőle. Magának a kolbásztöknek a többi fajtától eltérően selymes, puha tapintású levelei, szára van. Nem szúrós egyáltalán. Finom édeskés illatú, ízű, finomabb, aromásabb, mint pl. a cukkini.

Mókás és egyben szép látványt nyújt, valamint kellemes hűvöst, árnyékot a meleg napokon."

tokos ez a lugas 05

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR