Csak a levet kell felforralni – egyszerűen készül az ecetes hagyma

Csak a levet kell felforralni – egyszerűen készül az ecetes hagyma

Sokat készítsünk, mert gyorsan elfogy!

Apró vöröshagymát tett üvegbe, majd öntötte fel salátalével Varjas Zsófia. Az eredmény kiváló kiegészítője többek között sülteknek, pörkölteknek.

"Nem vagyok még tapasztalt befőző, 2-3 éve kezdtem el savanyúságokat eltenni.

A Befőzés=tartósítás-savanyítás nevű Facebook-csoportban megosztott savanyított dughagymát (vöröshagymát) először a tavalyi évben tettem el.

Ahogy én készítem:

A hagymákat vízbe áztatom (így könnyebben lejön a héjuk), megpucolom.

ecetes hagyma egyszeruen 02

Pucolás végéig pedig citromos vízben állnak.

ecetes hagyma egyszeruen 03

Tisztítás után üvegekbe teszem és elkészítem a felöntőlevet, amihez a következők szükségesek:

• 2,5 liter víz
• 6 dl 10%-os ecet (ezt csak a végén tettem bele)
• 1 evőkanál só
• 20 dkg cukor
• 1 mokkáskanál szalicil
• 1 mokkáskanál borkén

Ez a mennyiség 5-6 befőttesüvegnyi hagymához elegendő.

ecetes hagyma egyszeruen 04

A levet forrón a hagymára merem, hagyom 10 percig hűlni, majd leöntöm és újra felforralom. Míg felforr a lé, minden üvegbe teszek ízlés szerint (mindenből kb. egy csipetnyi, fél mokkáskanálnyi) koriandert, mustármagot, egész borsot és tárkonyt.

ecetes hagyma egyszeruen 05

A forró levet újra az üvegekbe töltöm, celofánnal és kupakkal lezárom, végül takaróba bújtatva lassan hagyom kihűlni.

ecetes hagyma egyszeruen 06

Sajnos arra nem tudok választ adni, hogy meddig áll el, mert nálunk nagy sikere volt, így már az eltevést követő hónapokban elfogyott."

ecetes hagyma egyszeruen 07

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR