Királydinnye: szíven szúr, majd hátba vereget

Királydinnye: szíven szúr, majd hátba vereget

A biciklisták gonosz réme egyben szerelmi bájital alapanyaga is.

A kettős magyar neve földi királydinnye (Tribulus terrestris), nem mintha lenne nálunk fán élő rokona. A király és a dinnye is csak gúny a nevében, a királyok helyett a mezítlábas szegény emberek ismerték az inkább csak dinnyemag méretű résztermését a borzalmas tüskékkel. Az iskolában mindannyian tanultuk Petőfi Sándor Az Alföld  című versét, így a növény nevét jól ismerjük:

„A csárdánál törpe nyárfaerdő / Sárgul a királydinnyés homokban; / Oda fészkel a visító vércse, / Gyermekektől nem háborgatottan.”

Azóta a mezítlábas gyerekek megritkultak, kevesebben lépünk bele a királydinnyébe, viszont elterjedt a kutyasétáltatás és a biciklizés, valamint az ezekkel járó kínos tüskeszedés és a defektjavítás az Alföld homokján.

A termés úgy áll a talajon, hogy a tüske felfelé néz

A királydinnye többnyire egy-, néha kétéves lágyszárú, földön kúszó gyomnövény, a termései már zölden is kegyetlenül szúrósak, de keményre éretten mindent átböknek. A tudományos nemzetségnév megadja a magyarázatot; a tribulus szó jelentése sulyom = lábtüske, azaz ókori alattomos harci eszköz a lópaták megsebzésére. A vassulyom és a királydinnye résztermése is úgy illeszkedik a talajhoz, hogy az egyik hegye mindig fölfelé néz. A királydinnye a legelő állatok száját, és a szőrükbe kapaszkodva a testük egyéb részeit is sértheti.

Szerelmi bájital és izomnövelő csodaszer

Ennyi gonoszsággal a királydinnyét rég kiirtotta volna az emberiség, de a növényünk szerencséjére csodás hiedelmek is fűződnek hozzá. Már az ókori Kínában feltételezték a nemi vágyat fokozó hatását nőknél és férfiaknál egyaránt, azaz szerelmi bájitalokat készítettek belőle. Az újkori csoda hit pedig, hogy a tesztoszteron szint fokozásával nem csak a szexuális férfiasságot erősíti, hanem az izomfejlődést is. Így testépítő körökben az anabolikus szteroidokat helyettesítő természetes étrendkiegészítők alapanyaga. A kigyúrandó hívőket még azzal is elkápráztatják, hogy a készítmények szigorúan GMO mentesek. Tudományosan csak az utóbbi reklámszöveg bizonyított.

kiralydinnye sziven szur 02
Királydinnye félelmetes fegyverei

kiralydinnye sziven szur 03
Királydinnye földön heverő hajtása

kiralydinnye sziven szur 04
Királydinnye levélhónalji magányos virága

kiralydinnye sziven szur 05
Királydinnye párosan szárnyalt átellenes levelei

kiralydinnye sziven szur 06
Királydinnye erősen szőrözött levélfonáka és csészelevelei

kiralydinnye sziven szur 07
Királydinnye négy részből álló tüskés termése

kiralydinnye sziven szur 08
Királydinnye résztermései minden irányból szúrnak

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR