Ostorfa, a jókötésű amerikai

Várostűrő sorfa, amelyből – amíg nem figyeltünk – veszélyes özönnövény lett.

A nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) Észak-Amerikában honos, nálunk már kétszáz éve telepítik homokfásításra. Szmogtűrése miatt városi sorfaként is elterjedt az egész országban. Ahol más fák nem élnek meg, vagy csak pusztulnak a rossz környezetben, ott az ostorfák virulnak.

A szökés

Idáig szép a történet, csak az a baj, hogy az ostorfa elszabadult, kiszökött a megtervezett élőhelyekről, és özönnövényként gyomosítja a természetes erdőket és a falusi kerteket. A szökés és a szaporaság oka a rengeteg termés, amely ugyan hasznos téli madáreleség, de egyben a növény széthurcolását is okozza.

Ostorszerű hatásairól kapta a nevét

Az ostorfa a nevét a több méteresre is megnyúló csüngő, ostorszerű hajtásairól kapta, és azért nyugati, mert van déli ostorfa is (Celtis australis), amely a mediterrán országokban honos. A nyugati ostorfa nagyon gyorsan növő, sarjakról is szaporodó, közepes termetű fa.

A fa korával a törzse és levelei is változnak

A törzse kezdetben sima szürke, de a korral egyre több rücskös parabordát és dudort visel. Az ágak és a hajtások sötétbarnák, világosabb parafoltokkal. A levelek tojásdad hosszúkásak, gyakran kihegyesedők, fűrészesen fogazottak, a válluk részaránytalan. Megfigyelésem szerint az idősebb részek, rövidhajtások levelei sötétebb zöldek, bőrneműek, a hosszúhajtások levelei vékonyabbak, világosabbak. A levelek színe érdes, a fonákuk az ereken molyhos.

Sok apró csonthéjas termés

A virágok a lombfakadással együtt jelennek meg, poligámok, azaz ugyanazon a fán vannak hím-, nő- és hímnős virágok is. Az egy centiméternél általában kisebb csonthéjas termések egyesével, de óriási tömegben érnek. A csontár a maggal túléli a madarak emésztőrendszerét, és tavasszal azonnal csírázik.

Ártéren, homokon, mindenhol terjed

A nyugati ostorfa hihetetlen alkalmazkodó készségével terjeszkedik a folyóvölgyek árterein, az Alföld sovány homoktalajain, szinte minden kertvárosban és a falvak kertjeiben. Egyre gyakrabban telepszik meg a természetes erdeinkben, és allelopátiás (szomszéd növények fejlődésének vegyi gátlása) hatásával kiszorítja, túléli a honos fajokat. Élénksárga őszi lombszíne ma már feltűnően kivilágít a tölgyerdők sötétzöldjéből. Fejszével és fűrésszel nem elég irtani, mert azonnal sarjad, és többszörösére nő, a gondos erdészek vegyszerekkel kezelik a tuskókat, hogy végleges legyen a pusztulás.
Környezetkímélő eljárásként ajánlják a magoncok gyökerestől való kihúzását, de nekem még sohasem sikerült, mert mire észreveszem a sövényünkben, már túl erősen kapaszkodik a földbe.

Ostorfa névadó hajtásai