Középkori zöldség.
Már a középkortól ismert volt zöldségként, később azonban kiszorult a kertekből az őzsaláta. Pedig ez a ma már ritkaságnak számító növény nem csak dekoratív, de sokoldalúan fel is használható a konyhában.
Az osztottlevelű őzsaláta (Smyrnium olusatrum) Európa Atlanti-partvidékein, tengerpartok közelében lévő parlagokon, cserjésekben gyakran előforduló zöldség- és fűszernövény. Hazánkban nem őshonos. Könnyen nevelhető, robusztus, télálló, érdemes hát újra felfedezni ezt a haszonnövényt!
Akár 2 méter magasra is megnövő, kétéves növény. Mutatós, ezért nem csak a veteményesben, de a dísznövények között is megállja a helyét. Ideális közege a friss, humuszban gazdag, mély talaj, ahol magától is terjed. Mészben szegény talajt igényel, napos-félárnyékos helyen fejlődik a legjobban.
Februártól vethetjük palántanevelő tálcába, vagy áprilistól közvetlenül a szabadföldbe. Ehhez a magokat 15 cm tőtávra vessük 5 cm mély barázdába, amit lazán fedjünk be földdel. Takarás nélkül is télálló és kevés törődéssel is beéri, mindössze rendszeres locsolásra és gazolásra van szüksége.
A növény minden része ehető, gazdag vitaminban és ásványi anyagokban: a levelek, a virág, a szár, a rügyek, a gyökér és a fekete, aromás termés is. Az illata némileg a zellerére és a lestyánéra emlékeztet.
Tavasszal szedhetjük a zsenge leveleket, rügyeket és szárat, ősszel a gyökeret és magokat. Néhány növényt hagyjunk felmagzani a következő évre.
A finom leveleket és az ernyős virágzatokat salátába tehetjük. A rügyeket a kapribogyóhoz hasonlóan rakhatjuk el savanyúként. A gyökereknek fekete a héjuk, a répához hasonlóan nyersen vagy főzve fogyaszthatók. A fiatal üreges szárak nyersen vagy spárgaként készíthetők el. A borsos ízű magok levesfűszerként egyben vagy őrölve használhatók.
Bevezető kép: Amanda Slater
