A bujdosó mák a pipacs közeli rokona, amely érdekes módon piros és fehér szirmokkal is előfordul. Azért nem annyira ritka, mint a fehér holló.
A mák a virágos növények egyik legősibb csoportjába, a boglárkafélék rendjébe tartozik és ezen belül a mákfélék családjának névadó növénye. Sokféle mák él Európában és Észak-Amerikában: talán a leginkább ismert a kerti mák, amelynek magja a mákostésztára kerül, a gubója pedig a morfiumgyártás alapanyaga, ugyanis alkaloidákat tartalmaz.
Vannak vad mákok, amelyek vadon élő növények és gyakran gyomnövénynek számítanak (búzatáblák szélén a mezei szarkalábbal és a búzavirággal együtt tömegesen teremnek), illetve díszmákok, amelyek virágukkal gyönyörű színfoltokat alkotnak a kertben. Közös ismertetőjük, hogy a viráguk két zöld csészelevél közül bújik ki, négy sziromlevélből áll, magházuk pedig gubóvá fejlődik (ez a termés), sok apró maggal. A díszmákok ezekkel a magokkal a kertben könnyedén szaporíthatók.
A mák alkaloidái a Wikipedia szerint gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és antimikrobiális hatásúak. Gyógynövényként a pipacsot használják, elsősorban a torokgyulladás csillapítására alkalmazzák, a Strepsils alapanyaga is a pipacsból származik. A bujdosó mák és a pipacs nagy mennyiségben mérgező növénynek minősül, de tartani azért nem kell tőlük, mert egy embernek kilószámra kéne ennie a zöld részeit, mire megérezné, hogy valami nincs rendben. Ilyet meg ugye nem szoktunk tenni.
A képeken látható fehér virágú bujdosó mák (Papaver dubium) gyomos útszéleken és vetésekben fordul elő. Ez a példány egy erdei ösvény mellett díszlett, valahol Maglód közelében.
Egyenesen álló, a szélben lengedező gyönge, 30-80 cm magas szára levéltelen és a többi mákhoz hasonlóan sűrűn szőrös. Levelei szárnyasan kétszeresen összetettek. Virágai pont olyanok, mint a pipacs virágai, de jóval kisebbek, 3-5 cm méretűek. Májustól júliusig virágzik.
A bujdosó mák kétféle alfaja terjedt el Magyarországon: a “subsp. confine” szirmai pirosak, a “subsp. albiflorum” szirmai fehérek. A fehér változat valóban ritkább, de azért nem annyira, mint a fehér holló.
