Vitaminban gazdag termés.
Az Észak-Amerikában és Kanadában őshonos ezüstös bölénybogyó vagy Buffalo-cserje (Shepherdia argentea) az ezüstfa rokona, amit már a zöldesszürke, ezüstösen csillogó levelek is elárulnak. A homoktövishez hasonlóan a növény a nagyon kopár talajokkal is megbirkózik, mert képes átalakítani a légköri nitrogént a talajbaktériumok segítségével felhasználható tápanyaggá.
A bölénybogyó a napos fekvésű területeket, a száraz, laza, homokos-agyagos talajt kedveli. A cserje 4 méter magasra is megnőhet, azonban metszéssel alacsonyabban tartható.
Ha szeretnénk a gyümölcsét is fogyasztani, akkor legalább két bokrot kell a kertbe ültetni, mivel a bölénybogyó kétlaki. Beporzóként egyébként a homoktövis is működik (hiszen rokonokról van szó), azonban a legbiztosabb az, ha egy hím- és egy nőivarú példányt is ültetünk.
A bokrok tövisesek, sövényként is beválnak, de szoliterként is mutatósak. Márciusban nyílnak a sárga virágok, amelyekből július-augusztusra narancs-vörös termések fejlődnek. Az észak-amerikai őslakosok egykoron gyógyszerként gyűjtötték ezeket a bogyókat, lázcsillapításra és gyomorpanaszok ellen alkalmazták. Bőségesen tartalmaznak fenolt és egyéb, másodlagos növényi anyagokat, emiatt savanykás, fanyar ízűek, azonban igen egészségesek.
Antioxidáns hatásukkal megakadályozzák, hogy a szabad gyökök sejtkárosodást okozzanak a szervezetben.
A bogyókat fogyaszthatjuk nyersen, magukban, de készülhet belőlük gyümölcslé vagy zselé is. Egészen újszerű élményt jelent a bogyókból készült bor, érdemes kipróbálni!
