A bodzaszörpből visszamaradt citromból lekvár főhet

A bodzaszörpből visszamaradt citromból lekvár főhet

Nincs veszteség.

Bartáné Szabó Krisztina bodzaszörpöt készített, amelyből jó adag citromkarika maradt. Mivel vétek lett volna kidobni ezeket, lekvárt főzött belőlük. A következőkben Krisztinától ismerhetjük meg a pontos receptet.

Hirtelen jött a gondolat, miközben szűrtem át a bodzaszörpöt, hogy a bio citromkarikákat megpróbálom hasznosítani. Nem volt szívem kidobni, ezért gondoltam, lekvárt készítek belőlük.

Hozzávalók

  • 4 db citrom (amit a bodzaszörp készítése előtt alaposan megmostam, karikáztam és egy éjszakán keresztül ázott a bodzavirágokkal a vízben)
  • 1,5-2 dl víz
  • fél csomag dzsemfix (3:1-et használtam)
  • 4-5 ek. cukor (ízlés szerint)

Így készült

A citromkarikák héját vékonyan levágtam, a fehér részt eltávolítottam, a magokat kiszedtem.

A citromhéjat és a hús-részt fazékba tettem, és felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje.

citrombol lekvar fohet 02

Ezután körülbelül 20 percig főztem. Főzés közben párszor rákevertem, hogy nehogy leégjen. Az esetlegesen keletkező habot lehaboztam.

citrombol lekvar fohet 03

Amikor már úgy láttam, hogy a citrom héja megpuhult, átturmixoltam.

A dzsemfixet összekevertem a cukorral és hozzáadtam a lekvárhoz.

citrombol lekvar fohet 04

Még főztem 3-4 percet, majd sterilizált üvegbe töltöttem.

citrombol lekvar fohet 05

Az üvegeket fejükre állítottam 20 percre, majd mentek is a spájzba. (Körülbelül 1,5-2 kis üveg lekvár lesz belőle.)

citrombol lekvar fohet 06

Főzés közben figyelni kell, nehogy leégjen, mivel viszonylag hamar elfő a leve, ezért át kell kevergetni párszor. A keletkező habot lehaboztam. A dzsemfixet össze szoktam keverni a cukorral, úgy adom a lekvárhoz, így nem csomósodik. Nagyon fontos, hogy sterilizált üvegekbe töltsük a kész lekvárt!

Évekig is eláll. Spájzban tároljuk, felbontás után érdemes hűtőben tartani.

citrombol lekvar fohet 07

Palacsintába töltelékként, vagy vajas kenyérre kenve is izgalmas ízvilágot kölcsönöz. De kuglófra is ki fogom próbálni, vagy süteményekbe kenve nyáron igazán frissítő lehet

Korábban írtunk:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR