Az égerfa sűrű erdőt is alkot, ami a lápvidéken ijesztően sötét.
A mézgás éger (Alnus glutinosa) a nyírfafélék családjába tartozó, európai elterjedésű, közepes termetű fa. Rendkívüli vízigényű növény, a Kárpát-medence síkvidékein és a középhegységekben a patakpartok jellegzetes kísérője, régen a pásztornak, a lovasnak, ma a turistának már messziről jelzi a víz jelenlétét a lapos réteken és a völgyek alján. Télen is könnyen felismerhető a sötét kérgéről, a koronában is egyenesen folytatódó törzséről, és főleg az égre rajzolódó, majdnem vízszintes oldalágairól.
Sötét égerlápok
A boszorkányossága egy másik élőhelyéhez kapcsolódik, erdőt többnyire csak mocsaras vidéken alkot, és az állatokat és embereket is elnyelő égerlápok valóban félelmet keltettek a régmúltban. Én néhányszor már evezgettem gyalog járhatatlan égerlápon Németországban, és mindig meglepett az erdő nappali sötétsége: ezt a sűrű lombkoronával és a nagy, fényelnyelően redős levelekkel magyarázzák. Magyarországon a túl szorgalmas vízrendezés miatt sajnos kevés égerláp maradt. Mostanában a Duna-parton látok friss telepítéseket, ami szerintem egy tévedés, mert az ilyen nagy folyók több méteres vízingadozását az éger nem viseli el, legszívesebben mindig vízbe lógatja a gyökereit. Ezek a különleges gyökerek az árvizek időszakos borítását is elviselik, és szimbiotikus nitrogénkötő baktériumok gümőivel a fák és a környező talaj nitrogén-ellátásáról is gondoskodnak.
Ragadós hajtások
Az “Alnus” nemzetségnév már az ókorban is az égerfát jelentette, a magyar éger szó eredete viszont bizonytalan, a korábban feltételezett mocsár jelentése nem kapott nyelvészi megerősítést. Az Eger és Egerszeg városnevekben viszont talán valóban a víz és a mellette élő fa játszott szerepet. A “glutinosa” fajnév ragadósat jelent, mint a magyar mézgás vagy enyves éger elnevezés, ami a fakadó hajtások, rügyek és később a levelek ragacsos tapintására utal.
Ál-tobozokban ülő makkocskák
A visszás-tojásdad, feltűnően erezett levelek csúcsa nagyon gyakran kicsípett, ami könnyen felismerhető növényhatározói bélyeg. Az égerfa váltivarú, egylaki növény; a hímvirágok korán nyíló, egyre hosszabb barkákban csüngenek az ágacskákról, a később érő nővirágok borsónyi füzérekben kunkorodnak ugyanezeknek a vékony ágaknak a végén. A szélporozta, termékenyült nővirágok egyre nagyobb, zöld tobozszerű terméscsoporttá fejlődnek, majd elfásodva, szétnyílva és megfeketedve szabadjára engedik az apró, a szél szárnyán vagy a víz felszínén terjedő makkocskáikat. A már üres tobozok még sokáig a fákon maradnak, és egyszerre láthatók egész télen a következő év virágkezdeményeivel.
Mézgás éger érett áltobozai
Mézgás éger jellegzetesen kicsípett csúcsú levelei
Mézgás éger már nyíló barkái és még alvó nővirágai
Mézgás éger porzós barkái kora tavasszal
Mézgás éger termős virágzata tavasz közepén
Mézgás éger frissen termékenyült, még hosszúkás termős virágzata
Mézgás éger gömbölyödő áltobozai nyár elején
Mézgás éger hízó zöld áltoboza nyáron
Mézgás éger következő évi virágkezdeményei nyáron
