Borzas pamacsok.
Elsősorban a vadrózsa (vagy más néven gyepűrózsa) hajtásain figyelhetünk meg mohaszerű képződményeket, amelyeket egy rovarfaj, a rózsagubacs darázs (Diplolepis rosae) okoz. A gubacsok az év folyamán zöldről sárgáspirosra színeződnek, bennük fejlődnek a darázs lárvái. A gubacsok szép őszi díszt jelenthetnek, mégis ajánlatos a pamacsokat a tél előtt leszedni annak érdekében, hogy megszakítsuk a darázs fejlődési ciklusát.
Ezek a gubacsok valójában a növény válaszai a darázs lárváinak táplálkozására: a mindössze 3-5 mm nagyságú darázs május végétől rakja petéit az előző évi hajtások még zárt oldalsó rügyeibe. A lárvák kb. egy hét múlva kelnek ki és hamarosan táplálkozni kezdenek. Ezek a mechanikai sérülések a vadrózsa túlzott szövetburjánzását serkentik, a nyár folyamán legalább 5 cm-es, mohaszerű, szőrös, borzas gubacsok keletkeznek.
A károsodás elsősorban optikai jellegű, a vadrózsa nem szenved jelentős károkat. Általában a stressznek kitett, száraz körülmények között élő bokrokat támadja leginkább a rovar. A gubacs belsejében akár 60 lárva is táplálkozhat, a növény szövetéből kifejlődött képződményt rágják. A rovarok a telet is ott töltik, bebábozódnak, majd a következő tavasszal kikelnek az imágók. Évente csak egy nemzedéke fejlődik. Maguk a gubacsok kiszáradnak az azt követő ősszel, azonban akár 3 évig is a bokron maradhatnak.
A védekezés alapja, hogy ideális körülményeket teremtsünk a vadrózsának a kertünkben. A rózsagubacsokat a népgyógyászat is használta, például a párna alá tettek belőle néhányat, mert azt tartották, hogy segíti az alvást.
Bevezető kép: Sally Jennings
