Ezért kedveljük a kerti pillangóvirágot

Ezért kedveljük a kerti pillangóvirágot

Kecses virágaival szinte minden virágoskertben jelen van.

Az őszirózsafélék családjába tartozó kerti pillangóvirág (botanikai nevén Cosmos bipinnatus) légies megjelenésű, bokrosan elágazó szárú egynyári növény. Levelei páfrányszerűen szálasan szárnyaltak, a nyár közepétől hozza pillangószerű, rózsaszín, bíbor vagy fehér virágait.

Cssodásan mutat minden virágoskertben; térhatárolóként, virágágyásban háttérnövényként egyaránt mutatós. Kerítések, falak elé is vethetjük. Bár a kertész szakma már 1799-ben megismerhette ezt a Közép-Amerikában őshonos kecses virágot, széles körben csak az 1900-as évek elejére vált ismertté.

kerti pillangovirag 02

Ekkor kezdődött el a nemesítése is azzal a céllal, hogy minél több, minél változatosabb fajtákat hozzanak belőle létre. Az akár 1-1,2 méter magasra is növő, korán nyíló 'Sensation' például szemkápráztatóan szép, rózsaszín és fehér virágainak köszönheti népszerűségét. A 'Purity' virágai vakító fehérek, míg a 'Sea Shells' szirmai kagylóhéjhoz hasonlóan tölcséresek, fodrosak. Törpe növésű változatai is léteznek szép számmal: a 'Sonata' például mindössze 30-50 cm magasra nő. Az alacsony fajták dézsában, balkonládában is gond nélkül tarthatók.

kerti pillangovirag 03

Figyelemre méltó jellemzői

  • Hosszú ideje a falusi kertek igen kedvelt növénye, régimódinak azonban távolról sem nevezhetjük.
  • Könnyen nevelhető magról. Csírázási ideje 7-14 nap.
  • Megbízhatóan virágzik, a kertet finom lombozata és jellegzetesen csipkézett virágai pompásan díszítik.
  • A szárazságot jól tolerálja, gyorsan fejlődik.
  • A kertbe vonzza a színes pillangókat.
  • Vágott virágnak is kiváló.

kerti pillangovirag 04

Gondozása

A pillangóvirág a napos fekvést és a tápanyagokban közepesen gazdag, de jó vízelvezetésű talajt kedveli. Elvirágzás után "fejezzük le", azaz távolítsuk el az elhervard virágokat. Tetszés szerint vetőmagnak megtarthatunk néhány virágfejet. Fajtától függően szükség lehet a kikarózására.

kerti pillangovirag 05

Szaporítása

A pillangóvirág magját legkorábban tavasz közepén célszerű elvetnünk, amikor az időjárás már eléggé enyhe, 16-18°C körüli.

kerti pillangovirag 06

Lehetséges kórokozói

Elvétve a Leptosphaeria maculans elnevezésű gombabetegség okozta szárrák, a lisztharmat, a szintén a növény szárát károsító rizoktónia, illetve esetenként a szürkepenészes rothadás jelenthet problémát. Levéltetvek szintén előfordulhatnak a növényen.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR