Napos vagy félárnyékos helyre ültessük a rovarriasztó gilisztaűző varádicsot

Sárga virágfejek.

A gilisztaűző varádics (Tanacetum vulgare) a mérsékelt égövben, így Európában, Ázsiában is elterjedt növény. Az őszirózsafélék közé tartozó évelő akár a 130 cm-es magasságot is elérheti. Júliustól szeptemberig hozza élénk sárga, csészealakú virágait, amelyek sátorszerű virágzatba rendeződnek. A virágfejek nagyok, dúsak. A fészkekben csak csöves virágok vannak, sugárvirágok nélkül. A csöves virágok rövidek, ezért a nektár miatt számos rovarfaj látogatja őket.

A növény gyökerei mélyre hatolnak, ezekkel gyorsan terjed, ezért ajánlatos kontroll alatt tartani, vagy eleve dézsába, cserépbe ültetni. Levelei kétszeresen szárnyasan szeldeltek és intenzív fűszeres, kámforillatot árasztanak. A népnyelv a levelek alakja miatt mezei mimózának is nevezi.

A gilisztaűző varádicsot napos vagy félárnyékos területre ültessük. Az alacsonyabb változatok sziklakertbe is kerülhetnek. Friss, mérsékelten nedves, tápanyagban és humuszban gazdag talajt igényel. A legjobban nitrogénben gazdag talajban növekszik. A virágzatot a magérlelés előtt távolítsuk el, ha nem akarjuk, hogy elvesse magát. Tőosztással szaporítható.

A biológiai védekezésben fontos szerepet játszik. A gilisztaűző varádicsból készült főzet a szívogató rovarok, például levéltetvek, üvegházi molytetvek, de egyes hernyók ellen is eredményesen használható. Az erős illatú levelek és virágok miatt rovarriasztóként is ültetik. Észak-Amerikában például krumpli közé teszik, hogy a burgonyabogár fertőzését csökkentsék. A biokertészek hangyák, molyok elűzésére is bevetik.

Korábban gyógynövényként alkalmazták például féregűzésre, vagy borogatásként visszerek, reuma kezelésére. Ma már házilagos alkalmazása nem ajánlott, fogyasztása tilos, szerepel az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet tiltólistáján is. Különösen mérgező a gilisztaűző varádics olaj, belsőleg használva erős allergiás reakciót, mérgezést okozhat.