A kert karbantartása ősszel: hasznos tippek, ötletek

A kert karbantartása ősszel: hasznos tippek, ötletek

Ha már ősszel előre tervezünk és megtesszük a szükséges előkészületeket a kertben, nagy lendületet adhatunk a tavaszi szezon beindulásának.

Az ősz az ideje az ágyások rendbetételének, a talaj kezelésének, feljavításának, illetve a gyep ápolásának. Mindezzel nagyban lecsökkenthetjük a lehetséges problémák esélyét az elkövetkező vegetációs időszakban. Ekkor kell elültetnünk a tavasszal virágzó hagymás növények hagymáit, illetve kihúzgálnunk az elvirágzott és elszáradt egynyári növényeket.

Az őszi nagytakarítás egyike azoknak a kertkarbantartási feladatoknak, amelyek révén az új szezonban is vonzó megjelenésű és bőségesen termő kertet biztosíthatunk magunknak. Következzen tehát néhány fontos őszi kertészkedési tipp ahhoz, hogy a téli hónapok gondtalanul telhessenek és tavasszal több szabadidőhöz jussunk.

kertkarbantartas osz 01

A kert őszi karbantartása

A télre történő felkészüléssel nagyban javíthatunk a kert összképén, valamint elérhetjük, hogy a kényesebb, érzékeny növényeink minden olyan szerető gondoskodást megkapjanak, amellyel megóvhatjuk azokat a hideg, téli időjárás viszontagságaitól.

kertkarbantartas osz 03

Ültessünk új növényeket

Használjuk ki a napsütéses őszi napokat arra, hogy elültessük a tavaszi hagymások virághagymáit, illetve arra, hogy a kertet elcsúfító üres foltokat hidegtűrő növényekkel töltsük ki; ezzel is színt csempészhetünk az szezonvégi kertbe. Íme néhány tipp, mely növények segíthetnek színpompássá varázsolni az őszi kertet:

Ha az őszi kertkarbantartási munkákat befejeztük, itt az alkalom arra, hogy új cserjéket, facsemetéket ültessünk. Ideális az időjárás ahhoz, hogy az újonnan elültetett bokrok és fák kellő mennyiségű nedvességhez jussanak és nyugalmi állapotba kerülve a minimálisra csökkenjen az azokat az (át)ültetés miatt érő sokkhatás.

Sok kertész úgy tekint az őszre, mintha az az aktív kertészkedés végét jelentené. Pedig – és ez talán egyeseket meglepetésként érhet – egy sor hidegtűrő, edzett növényt nevelhetünk még egészen az első fagyokig. A betakarítási szezont meghosszabbíthatjuk tehát, ha az ágyások sorait betakarjuk, talajtakaró mulcsot szórunk ki, illetve hidegágyásokat állítunk fel. Mindenekelőtt zöldségekből szerezzük be a késői fajtákat; a káposztafélék többsége ilyen. Ültethetünk például fejes káposztát vagy brokkolit. Egyes terményeket érdemes takarással védenünk, ha hó vagy tartós fagy várható.

kertkarbantartas osz 05

Az elszáradt és letermett növények eltávolítása

A szezon végén tisztítsuk meg a kertet a letermett zöldségfélék, valamint egyéb haszon- és dísznövények maradványaitól, illetve a különböző gyomoktól. Készítsük fel a télre a kerti tavat, csobogót, illetve a kültéri bútoraink felületkezeléséről se feledkezzünk meg.

Ha a lehullott faleveleket gereblyével a gyepre húzzuk, majd ott gyűjtőkosaras fűnyíróval felaprítjuk és egyben összegyűjtjük, nitrogénben és szerves anyagokban gazdag aprítékot kapunk, amely kiváló arra, hogy betakarjuk vele a zöldségágyásokat. Ezzel növeljük a talaj tavaszi termőképességét, valamint megakadályozzuk a gyomosodást is. Itt a lehetőség arra is, hogy megszabaduljunk a kertben túlságosan elszaporodott növényektől, például a hajnalkától.

kertkarbantartas osz 02

Készítsük fel a kertet a téli álomra

A fagyérzékeny növények hagymáit, gumóit ássuk ki, szedjük fel a földből és beltérben, védett, fagymentes helyen teleltessük át azokat.

A növényi törmelék és maradványok feltakarítása, összegereblyézése révén elérhetjük, hogy jóval csökkenjen az áttelelő kártevők és kórokozók, illetve gyommagvak mennyisége. A komposztáló ládát ürítsük ki és kezdjük újra annak feltöltését. Az érett komposztot terítsük szét olyan érzékeny növények töve köré, amelyeknek jól jön az extra réteg talajtakaró. A zöldségágyásba vethetünk pillangós vagy keresztes virágú takarónövényt télire.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR