Kezdők is bátran belevághatnak.
A fermentálás nem új keletű tartósítási módszer, napjainkban azonban ráadásul mintha reneszánszát élné: még fermentáló csoportok és workshopok is alakulnak bőséggel. Nem véletlen a népszerűség, hiszen a módszer tényleg piszok egyszerű, ráadásul alig van szükség hozzá alapanyagra, a siker pedig – ha néhány alapszabályt betartunk – jó eséllyel nem marad el. Ami még külön jó benne, hogy belevihető saját kreativitásunk, ízlésvilágunk is.
Mi egyébként káposztával kezdtünk, az eredmény isteni, már a karácsonyi töltött káposztához is magunk gyártjuk ily módon az alapanyagot. Céklát fermentálni pedig az abszolút nyerő mondjuk annak, aki a gyökérzöldség földes ízéért nem rajong annyira, mert pont ez az, ami a folyamat során szépen elvész. Ezúttal azonban valami számunkra is újat próbáltunk ki – legalábbis ami az alapanyagot illeti – lilahagymát tettünk az üvegbe.
Az alapvető kellékeken (tiszta, zárható üveg sérülésmentes tetővel, és 2%-os sóoldat, ami előzetesen felforralt majd szobahőmérsékletűre visszahűtött víz és só keveréke) kívül mindösszesen lilahagymára volt szükség. Mi jelen esetben – óvatos lévén – csupán egyetlen nagyobbacska fej lilahagymát vetettünk be, ami tulajdonképp azt is mutatja, hogy már egészen kis mennyiséggel is érdemes próbálkozni. Nekünk ebből a mennyiségből pontosan egy helyes kis tormásüvegnyi csemegénk lett.
A(z elő)készítés sem nagy ördöngösség, mindösszesen annyiból áll, hogy a hagymát a szokásos módon megpucoljuk, megmossuk, majd kedvünk szerint szeleteljük. Mi vékony félkarikákra vágtuk, részben mert szerintünk így jól néz ki, részben pedig mert könnyen átjárja a sós lé.
Ezt követően a szeleteket szorosan üvegbe tömködtük, ügyelve arra, hogy amikor az egészet felöntjük lével, a hagyma ne tudjon felúszni a lé tetejére.
Amikor ezzel megvoltunk, felöntöttük a szobahőmérsékletű 2%-os sóoldattal, és az üveget lezártuk, majd a konyhapult egy félreeső szegletében elhelyeztük.
A biztonság kedvéért az üveget egy kisebb tálkába állítottuk, hogyha kifutna, legyen hova távoznia a víznek, ne csak úgy a külvilágba menjen (végül egyébként nem futott ki).
A hagyma színe néhány nap elteltével lilásról rózsaszínre változott, 6 nap elteltével pedig úgy döntöttünk, elkészült a fermentált lilahagymánk és felbontottuk.
Akiben felmerül, hogy a 6 nap alatt vajon gázálarcban kellett-e közlekednünk a lakásban, azt meg kell nyugtatnunk, hogy nem, semmilyen rossz szag, sőt, semmilyen szag nem távozott az üvegből.
A fermentált lilahagyma állaga roppanós, íze pedig kellemesen enyhén sós és egyáltalán nem csíp. Finom szendvicsekhez, sonkákhoz, sajtokhoz, bármihez, amihez egyébként szívesen hagymát vagy savanyúságot ennénk.
